Siófok lemondta az augusztus 20-ai tűzijátékot, a pénzt az óvodai étkeztetésre költik
Azzal, hogy a városban elmarad a tűzijáték, közel 2 millió forint marad a kasszában.
Azzal, hogy a városban elmarad a tűzijáték, közel 2 millió forint marad a kasszában.
A katát és a rezsit érintő kormányzati döntések, a környezetvédelem és az állatok nyugalma miatt döntött így a város.
A Magyar Turisztikai Ügynökség azt közölte, az augusztus 20-i tűzijáték ára az adat keletkezésétől számított tíz évig nem nyilvános.
Magyarország születésnapját meg kell ünnepelni, és nem is akárhogy: 40 ezer pirotechnikai eszközt lőnek majd ki.
A Népszava érdeklődött a tavalyi ünnepségen részt vett cégnél, és igen érdekes választ adtak.
Augusztus 18. és 21. között a tavalyinál is több programhelyszín várja az érdeklődőket.
A költségekről nem esett szó a miniszter meghallgatásán.
A Most vagy soha című darab elkészítését támogatják.
Azt nem árulta el, hogy ki, mennyiért és hogyan kérte fel a parádé megszervezésére.
A turul meg a télapó tologatása az Andrássy úti zebrán, népviselettel és matyó kornyikálással súlyosbítva ásítóan, nyomorultul, mocskosul unalmas. Vélemény.
Tucatnyi közleményben büszkélkedett el a Magyar Turisztikai Ügynökség azzal, milyen sokan jelentek meg a Szent István napi ünnepségek különböző programjain, legyen szó Csárdafesztiválról, operettről vagy Kossuth téri szelfizésről.
Hatalmasat nőtt a magyar GDP; a tálibok afganisztáni hatalomátvételét figyeli a világ; minden idők legdrágább augusztus 20-i ünnepségsorozatát tartották meg. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Látványos volt, hangos, és minden eddiginél nagyobb. Mondjuk 910 millióért legyen is ilyen. Vagy 1,3 milliárdért. Nettó.
Az emberek nemes vállalásai a küzdelmes koroknak is értelmet adnak, a helytállás módjai sokfélék – mondta Áder János köztársasági elnök az Országházban a Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint a Magyar Érdemrendek átadásán. Kitüntették Karikó Katalint és Frenák Pált is.
A Habsburg-birodalom vagy a Szovjetunió már nem, de a magyarok még mindig itt vannak. A túlélés ösztönével ellen tudunk állni az újkori népvándorlásnak és a brüsszeli birodalmi törekvéseknek. Az ezer éves magyar állam magabiztos - ezeket tudhattuk meg Varga Judit és Gulyás Gergely ünnepi beszédjeiből augusztus 20-án.
Veszélybe került az európai Magyarország, amit 30 éve ünneplünk augusztus 20-án – állapította meg Karácsony Gergely. Az MSZP, Párbeszéd és LMP miniszterelnök-jelöltje szerint ma az állami politika másból sem áll, csak bűnbakképzésből.
Brassó Város Polgármesteri Hivatala a magyar nemzeti színekkel tiszteleg a Szent István Nap előtt.